Cirkusz

Fényes cirkusz bársonypáholyában
egy sápadt arcú kisfiúcska ült.
A kisfiú a drága, szép ruhában,
az emberek közé sosem vegyült.
Mert őt ott nevelték, ahol minden márvány
ahol az élet is csak tündöklő szivárvány,
most elhozták a nagycirkuszba végre,
hogy bohócon mulathasson kedvére.

Hiszen csak erre kell a vén komédiás,
hogy felcsendüljön a gyermekkacagás,
hiszen csak erre kell a lisztes arcocska, kóc,
egy lenézett, senkiházi, csavargó vén bohóc.

Pár nap múlva fényes úri házban,
A doktor úr is lábujjhegyen jár.
A kisfiúcska fekszik szörnyű lázban,
nem segíthet rajta senki már.
Ajkát a láz hófehérre szívta,
egyre csak a vén bohócot hívja,
két kis karját esdeklőn kitárja,
s egyre csak a vén bohócot várja.

Hiszen csak erre kell a vén komédiás,
hogy felcsendüljön a gyermekkacagás,
hiszen csak erre kell a lisztes arcocska, kóc,
egy lenézett, senkiházi, csavargó vén bohóc.

Fényes autó robog a bohócért,
hogy a palotába vigye őt.
De nem a pénzért, a könyörgő szóért,
mókázni kezd a kis ágy előtt.
Egyik bukfenc után jött a másik,
és ez így ment egész hajnalhasadásig,
s mire a gyermek túl volt a veszélyen,
nem volt élet a bohóc szívében.

Hiszen csak erre kell a vén komédiás,
hogy felcsendüljön a gyermekkacagás,
hiszen csak erre kell a lisztes arcocska, kóc,
egy lenézett, senkiházi, csavargó vén bohóc.